5.rész

Végre van egy kis időm, így hoztam nektek olvasni valóót.*-*

'Rékaa

"Mi a...?" ültem fel.Harry sehol.

Hajnalban még itt volt...Vagy...Lehet hogy csak álmodtam az egészet?-gondoltam magamban.Tökmindegy.Biztosan csak az idióta fantáziám játszott velem...

Lezuhanyoztam, majd felöltöztem.Felkaptam a táskám, és lerohantam az ebédlőbe.Az étkezőasztalon volt a szendvicsem, megfogtam, és beleraktam a táskámba, közben meg észre vettem egy cetlit az asztalon.

Kincsem!

Korán hívtak be dolgozni, és úgy néz ki, későn is érek haza.A hűtőben van kaja, majd edd meg.Sietek haza. 

Puszi: Anyu.

Na remek.Mi mást is várhattam volna?Egész életemben ez volt, és soha nem is fog semmi változni.Már igazán hozzászokhattam volna...De nem.Én olyat reménykedős fajta vagyok...Mindegy, így jártam.

Bezártam az ajtót, majd elindultam a suliba vezető úton.Egy ideig még nyugodtan sétáltam, majd éreztem hogy valaki mögöttem jön.Óvatosan hátra néztem, de akkor már senki se volt ott, így visszafordultam. Legnagyobb meglepetésemre Harry állt mellettem.Komolyan, majdnem szívrohamot kaptam.Harry csak rám nézett, mintha mi sem történt volna."Mi a baj?" kérdezte szemtelen mosollyal."S..Semmii.." mondtam halkan, elveszve a gyönyörű zöld szemeiben.Gyorsan észbe kaptam , és elfordítottam a fejem.Hirtelen eszembe jutott a a hajnali "szituáció".Már éppen rá akartam kérdezni, de aztán meg gondoltam magam.Ugyan már.Biztosan csak álom volt, semmi más.Csöndben sétáltunk egymást mellett a suliba.Mikor bementünk a kapun, az udvaron jó pár irigykedős pillantással találkoztam.Az iskolában a lányok álom pasija volt Harry.Aki nem is foglalkozott velük, sokkal inkább töltötte velem az idejét.És ez kellően lesokkolt mindenkit, engem is.

Vajon mit akarhat tőlem?Pont tőlem?Furcsa egy helyzet...

Beléptünk az ajtón.Én elindultam a szekrényem irányába, Harry meg utánam.Úgy nézett ki, mint aki nem nagyon akar el menni tőlem.Engem nem zavart, viszont másokat annál inkább.Jó sok lány ment el úgy mellettem, hogy oldalba bökött, a fülembe súgtak nem szép dolgokat, esetleg megdobáltak.Éljen a népszerűség!Bár sosem érdekelt igazán, ki mit gondol rólam, azért elég mély sebet hagy ez az emberben.Az az érzés, amikor jól tudod hogy senki sem szeret...És legszívesebben nem is élnél.

*Harry szemszöge*

 Éreztem hogy van vele valami.Nem akartam egyedül hagyni, nehogy hülyeséget csináljon.Nem tudom, mit tettek vele, de nem volt ugyanaz a lány.Amióta ismerem, nem volt kifejezetten boldog, de most....Olyan, mint aki legszívesebben meghalna.

Nem hagyhattam figyelmen kívül, ahogy egy egész lány sereg megy el mellette szünetekben.Rendszerint sosem veszik észre, de most direkt hozzá mentek, suttogtak neki ezt-azt.Nem hallottam de Carly arcból ítélve nem volt szép.Amint kicsöngettek utolsó óráról, már ki is rohant a a folyosóra.

Az ajtóban álltam és vártam rá.Még nem jött ki.De mikor meghallottam az idegesítő vihogást, elégedett lettem.Egy szőke csaj ment el mellettem, megragadtam a karját, és visszarántottam.Ma ő is mondott valamit Carlynak.

"Mit mondtál neki?" kérdeztem egyből a lényegre térve.Furán nézett rám, nem ezt várta.De tudta, kiről van szó."Semmit se." válaszolta nyávogva."De.Láttam.Mit mondtál neki?!" most már egy fokkal határozottabban kértem."Csak annyit hogy nem érdemel meg téged.Nézz már rá, könyörgöm!Egy szürke depis kis csaj...Mit akarsz te tőle?Itt vagyok neked én..." jött egyre közelebb.Éreztem, ahogy ajkai az enyémet érik.Küzdött, hogy elérhessen, de én ellöktem magamtól.Sosem bírtam az ilyeneket."Még egyszer ezt meg ne próbáld.Világos?" enyhén fenyegetően hangzott amit mondtam, de ez most egy cseppet sem érdekelt.Szemem sarkából láttam Carlyt ahogy az ellenkező irányba fut, és nem áll meg.Ott hagyva a ledöbbent lányt, utána siettem.

*Carly szemszöge*

Nem hiszem el...Egész nap egy rémálom volt...Most meg ez...Lillian és Harry...Vajon ki kezdte?Harry csókolta meg, vagy Lillian őt?

Harry volt jelenleg az egyetlen biztos pont amibe kapaszkodhattam, ahányszor láttam, mindig megnyugodtam.Most meg....Nem hiszem el.Elegem van...Elegem van mindenből.Kifutottam a suliból, a már szemerkélő esőbe.Átrohantam az úton, egy kocsi élesen dudált rám, de nem foglalkoztam vele.Csak szaladtam, alig láttam át a könnyeimen.Semmi, és senki nem érdekelt.Most egy forgalmasabb út volt előttem, de nem hatott meg.Nem láttam kocsit sehol, így neki futottam.A sírástól már alig láttam, a futástól zúgott a fejem, alig hallottam valamit.De amikor majdnem átértem, hallottam valamit a jobb oldalamon.A nevemet kiáltották.Aztán már csak éles fájdalmat éreztem bal oldalon a lábamnál, és a kezemnél.És akkor minden elsötétült...

4.rész

Rékának nem volt ideje a 4. részt hozni, úgyhogy most én jövök nektek!:) Jó olvasást:)

~Bogi

"Mégis mi folyik itt?" nyitott be az igazgató. Olyan gyorsan pattantam fel a földről, hogy majd hátra estem a lendülettől. Harry csak szépen lassan, nyugodtan tápászkodott fel, cseppet sem zavartatta magát.Szájtátva néztem rá.Az igazgatónk nem egy kifejezetten kedves nő, egy perc alatt nagyon ki tud borulni...De Harry...Ő csak szemtelenül áll előtte és néz a szemébe.Hihetetlen.

"Semmi...mi...mi csak beszélgettünk..." böktem ki nagy nehezen.Az igazgató végig nézett rajtam, jó sokszor, majd miután látta a kisírt szemeimet, bólintott egyet, és ki tessékelt minket a szertárból.Mikor Harryvel a folyosón sétáltunk, akkor vettem észre hogy már elkezdődött az óra.Remek.Matek.Gyűlölöm...
 "Elnézést kérek a késésért..." léptem be a terembe, mögöttem Harryvel.A matek tanár csak bólintott, de közölte, hogy beírt minket későnek.Plusz egy kiakadás anyunak mára...
Egy halom "mit csináltál Harryvel ODAKINT ENNYI IDEIG?!" , "Kinek képzeled te magadat?" , "Dögölj meg!" pillantást állva, a helyemre sétáltam, majd leültem ,és a padra hajtottam a fejem.

"Valami baj van Carly?" simogatta hátamat Harry. "Nézz körül, hogy néznek minket?Mintha olyan nagy dolgot csináltunk volna" panaszkodtam."Mióta érdekel téged más véleménye? Na és, ha utálnak? Akkor miért foglalkozol velük? Itt vagyok én, hidd el, jó barátok leszünk mi ketten" mosoly ült az arcára. Igaza volt, tényleg lépnem kéne.Nem fognak érdekelni többé ők, és soha de soha nem fogok az ő véleményükre adni. NEM! Megmutatom nekik, hogy nem vagyok olyan hülye, mint ők.

Kicsöngettek.Oda jönnek a lányok a szokásos, Mit képzelsz magadról? Utálunk!...stb. kijelentésükkel.
Már nem bírtam azt, hogy lebegőnek nézem őket, érezték ezt ők is...hirtelen Harry ugrik elém:
"Menjetek már el innen! Mit képzeltek ti magatokról? Takarodjatok azonnal innen, hozzá ne merjetek szólni Carlyhoz, mert velem gyűlik meg a bajotok! A legjobb barátomat SENKI sem bántja! SENKI! " ordított rájuk. A lányok nagy futásba kezdtek, és én meg csak ott álltam, és tátva maradt a szám. "Köszönöm" nyögtem ki. "Igazán nincs mit!:) De gyere, mert mindjárt kezdődik az óra!" indult el a termünk felé.

Végülis végigszenvedtünk 6 kemény, nehéz órát, és indultunk haza. Harryvel mentem együtt, és elfelejtettem, hogy már percek óta őt bámulom. "Valami van az arcomon?" törölgette tökéletes arcát."Nem, semmi, bocsi."sütöttem le a szemem."De valamiért csak bámultál!Szerelmes vagy belém vagy mi?" kérdezte. Egy percig csöndben voltam."Nem, dehogyis!" pirultam el. Nem mondhattam el neki, hogy belé vagyok zúgva. 3 nap után? Képtelenség! Nem veszíthetem el őt.Ha kell, akkor csak barátok maradunk, de semmiképpen nem akarom elveszíteni őt. NEM!

Végül csak hazaértünk, és facebookon még beszélgettünk nem keveset.:) Elköszöntünk, majd mentem fürödni, és befészkeltem magamat az ágyamba. Olyan hajnali 3kor valami kopogott az ablakon...nagyon meg voltam ilyedve, de kinyitottam az ablakot. Abban a pillanatban Harry ugrott be, mérgesen."Mit csinálsz itt?" kérdeztem."megutáltam a magányt, valakivel muszáj lennem, és te voltál a legközelebb." "De hát hajnali 3 van!" mordultam rá. "Bocsánat, de nem bírtam már." mondta. "Jólvan gyere, feküdj le ide mellém. Jóéjszakát!" adtam ki a parancsot.Lefeküdtünk aludni.Reggelre hült helye sem volt Harrynek.

3.rész

~B




*Carly Szemszöge*

Kezdett a dolog félelmetessé válni.Lépteim egyre szaporábbak voltak, ahogy a szívverésem is.Féltem, nagyon.Mentem a magam feje után, azt sem tudtam, merre menjek.Láttam egy padot, ahol gondoltam, hogy leülök, és meglátom a sötét alakot.De nem jött senki.Már remegtem, annyira féltem, sötét volt.Az utcai lámpa fénye pislákolt.Kezemet a fejemhez raktam, és elkezdtem sírni.Nem csak azon, hogy nem találok haza, hanem azon is, hogy jelenleg a családom darabokra hullik.Egyik pillanatban egy gyorsan mozgó feketeséget észleltem.Abbahagytam a sírást, és hallgatóztam.Ebben a pillanatban egy alak a semmiből elém állt.

"Ne jöjjön közelebb!" kiabáltam.'Nyugodj meg, csak én vagyok az, Harry.' ült le mellém."Úristen tudod, hogy megijesztettél?" mordultam rá."Ne haragudj.De te mit keresel itt? Eltévedtél?" nézett rám."Igen, méghozzá nem kicsit." Panaszkodtam."Amúgy meg miért vagy ilyen visszahúzódó?" biggyeztette le a száját."Ilyen voltam mindig is." mondtam rá, mint ahogy a suliban."Valami oka azért csak van." mondta."Igen..." mondtam. "Na és micsoda?" érdeklődött.Innentől elmeséltem neki, hogy mi történt mostanság velem, stb.  "Megértelek téged" hajtotta le a fejét "Nekem rosszabb, nekem a szüleim meghaltak, autóbalesetben, egyedül élek." kicsordult egy könnycsepp.

Ezelőtt még nem láttam korombeli fiút sírni. Annyira megfogott benne valami, valami titokzatos.Ahogy sírt, annyira megható volt, habozás nélkül átöleltem.Alig ismerem egy napja őt, de már megszerettem. Nekem ennyi bőven elég volt, hogy tudjam, nekem nem kell senki, csak ő...ahogyan így öleltem, és még szorosabbra fogta ölelésemet, és csak zokogott a vállamra."Na de most már indulni kéne.Tudom, hogy merre laksz, ugyanis közel lakok hozzátok" törölte le a könnyeit."És ezt csak most mondod?" mosolyogtam."Hát..igen." tört elő a könnyes arc mögül egy széles mosoly.Szóval Harry vezetésével elindultunk egy olyan úton, ahol még életemben nem jártam. Egyik óvatlan pillanatban halk zörejt hallott az egyik közeli bokorból, én csak annyit láttam, hogy annak a valaminek vörös volt a szeme, megfogta a kezem, és mint a villám, elkezdett velem rohanni.A nagy futás közepedte felkapott a vállára, és úgy rohant velem, eszeveszett gyorsasággal.Letett a házunk elé, és utána nem láttam.

Jesszusom, ez mi volt? gondoltam magamban.Furcsáltam a dolgot, de abban biztos voltam, hogy ezt számon fogom rajta kérni holnap.Lassan odaléptem az ajtónkhoz, és elfordítottam a zárat.Nagy kattanása volt, anyu valószínűleg felébredt rá.Szokásosan, végre megjöttél, meg úgy aggódtam miattad. stb.Egészen furcsa, hogy bezzeg akkor, amikor apuval veszekedtek, és én elmentem, nem volt ez.Na de mindegy. Azt hiszem este 11 óra lehetett, én megfürödtem, átöltöztem, majd a lefeküdtem aludni. Másnap az órám ébresztett engem. 6 óra volt, így gyorsan reggeli, hajfésülés, szokásos, slampos felöltözés, és indulás a suliba.

A Suliban nem volt ott Harry, ezen csodálkoztam.Odajött egy csapat lány, majd elkezdtek lökdösni, és kiabálni."Pont Harryt fogod te megszerezni ezzel az undorító kinézeteddel. Nézz már magadra! Nem kellessz senkinek! Egy ilyen undorító, depis lányt ki szeretne? Azt sem érdemled meg, hogy mellette ülj." elkezdték a könyveimet, és a füzeteimet leönteni vízzel, és a lapok közé ragasztót,és rágót raktak. Teljesen összetörtem.Kirohantam a folyosóra, megkerestem a legközelebbi szertárt, és magamra zártam az ajtót.Nem érdekelt a csengő sem. Csak zokogtam. Egyik Pillanatban nyílik az ajtó, és ott áll Harry.

"Késtem kicsit a suliból, de megéreztem, hogy van valami baj." leült mellém a padlóra. Jelenleg nem láttam semmit, és éreztem, hogy Harryvel valami nem stimmel. Vörösek voltak a szemei. Nagyon. "Harry, a tegnapi malőröd mi volt? Hogy tudtál ilyen gyorsan futni? És mi volt az egyáltalán? Miért voltak vörösek a szemei?"
"Erről sajnos nem beszélhetek, de ha kedves az életed, többször be nem mész oda." mondta."Akkor te miért voltál ott?" kérdeztem. "Rád vigyáztam, mert jól ismerem már a környéket, tudom, hogy oda veszélyes menni, és azt hittem, tudod mit csinálsz, de 5 perc után már kezdtem aggódni" kacagott."haha, nagyon vicces" durcáskodtam.Ebben a pillanatban...

2.rész

Muhaha most én jövök:3 Jó olvasást!:) #~Bogival felválta írjuk.
'Rékaa

*Carly szemszöge*
"Ne menj be oda." mondta egy mély hang.Éreztem hogy elengedett.Hirtelen megfordultam, de nem láttam sehol senkit.
Ki volt ez?És miért ne menjek be oda?Mi folyik itt...?-zakatolt a fejemben.Egy normális ember ilyenkor biztosan sikítva elfutna, de nekem már úgyis mindegy.Nincsenek barátaim, a családom most hullik darabokra...
Vettem egy nagy lélegzetet, majd elindultam.Szépen lassan sétáltam, bár így is lehetett hallani a tornacipőm halk csattogását a vizes járdán.Ez eső egyre jobban eleredt.Anyu már biztosan aggódik értem...De ez most per pillanat nem igazán érdekelt.Egy dolog kötötte le a figyelmem.Az a sikátor...
Hirtelen el kezdett a zsebemben rezegni a telefonom, és nem sokkal utána már a csengőhangot is lehetett hallani.Amilyen gyorsan csak tudtam, elfutottam.Már csak az kéne hogy az a valaki vagy valakik meghallják a sikátorból, hogy itt vagyok...Remegve vettem ki az egyre erősödő rezgésű telefonomat a zsebemből.A kijelzőn ez villogott: "Anyu".
"Igen?" szóltam bele a telefonba enyhén durcásan."Merre vagy?Minden rendben?" jött a válasz."Igen." nem volt kedvem vele hosszasan társalogni.Hallottam ahogy nagyot sóhajt."Gyere haza.Kérlek.Van mit megbeszélnünk..." tette le a telefont.Sosem voltam valami szófogadatlan, így persze elindultam haza.Egész végig a vizes földet pásztáztam, egyszer sem néztem fel, csak akkor amikor véletlenül neki mentem valakinek."Elnézést." kerültem ki és mentem tovább.
 Valahol útközben rosszul fordulhattam le egy útnál, mert valahol nagyon máshol kötöttem ki.Sötét volt, alig volt lámpa, így nem láttam el az utca végébe.Jobbnak találtam visszafordulni, de azt se tudtam merről jöttem.A gondolataimba voltam merülve, nem tudtam merre megyek.
 Elindultam előre.
Úgyis mindegy.Ha nem jó az út, akkor maximum visszafordulok...nagy bajom úgysem eshet.-gondoltam magamban, és megindultam előre.Útközben úgy éreztem, mintha követnének, ezért hátra-hátra pillantottam, de senki se láttam.Meg gyorsítottam a lépéseimet.
*Harry szemszöge*
Utána kellett mennem.Amikor még a suliból hazafelé tartott, meg figyeltem hogy nem erre az irányba lakik.Muszáj volt utána mennem, nehogy valami baja essen.Bár a dolgomat kicsit megnehezítette hogy folyton folyvást hátra pillantgatott.Biztosan meg érezte hogy követem.
Volt valami furcsa ebben a lányban.Valami nem volt rendben vele.Egész álló nap lógatta az orrát, alig szólt valamit.Biztosan valami gondja van...Segíteni szeretnék neki.Nem tudom miért, de már az első pillanattól valami kötelék van köztünk.Legalábbis az én részemről.
Miközben össze-vissza cikáztak a fejemben a gondolatok, nem vettem észre hogy hátra pillant.Reflexből ugrottam be az egyik ház falához.Mikor kinéztem, már háttal volt és gyorsított a tempóján.Én sem maradhattam le.Vigyáznom kellett rá....

1.rész

Sziasztok! :)  Én jönnék az első résszel, remélem tetszeni fog!:)
~Bogi


 Az életem elég zűrös.A szüleim veszekedését alig bírom már hallgatni, úgyhogy örülök, hogyha a suliban
lehetek, de még annak sem nagyon.Nincs egy barátom sem,egyedül ülök a leghátsó padban...szomorú, de ez az én világom.Egyedül, csakis egyedül.

 Egyik kémia órán a tanár mellett, egy fehér bőrű, barna, göndör hajú fiú állt. "Gyerekek, ő itt a új osztálytársatok" mondta a tanár, majd az új fiú integetett. "Sziasztok, Harry vagyok." mosolygott. "Harry, ülj le valaki mellé, ahol éppen üres hely van."
*Harry szemszöge*
A Tanár azt mondta, üljek valahova. Volt rengeteg egyedül ülő lány, és csak mutogattak, hogy üljek melléjük. Egyik pillanatban megláttam egy barna hajú lányt, aki a leghátsó padban ült. Gyönyörű volt...elindultam felé.

Prológus

Sziasztok!

Ezt a blogot ketten fogjuk vezetni, 'Réka, és ~Bogi :)
 Reméljük tetszeni fog a blog! :) Íme a Prológus :D

Sziasztok!
Az én nevem Carly, Carly Morgan.18 éves, egyke vagyok, a szüleimnek már nagyon rég megromlott a kapcsolatuk. Állandóan veszekednek, mindig máshova költöztünk, ezért sosem lettem barátaim, magamba fordultam azóta...a jelenlegi helyünk London, egy egészen nagy iskolába helyeztek el a szüleim, és állítólag a szokásosnál több ideig maradunk itt. Folyton járogatom a városokat, ahol éppen vagyunk, mert utálom hallgatni szüleim veszekedését.Mintha direkt fel akarnák fordítani az egész életemet..:/
Az egész a suliban kezdődött...